Az energia-gyógyászat eredete

Energiagyógyászat eredete, háttere, alap fogalmai:

Az energiagyógyászat és a bioenergetika az egyik legősibb testi-szellem gyógymód. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a világot misztikus sugárzások, energiamezők és rezonanciák hatják át és ez jelen van az emberi testben is, mely erős kölcsönhatásban van annak fizikai és szellemi egyensúly állapotával. Tehát az energetikai harmónia megbomlása vezet el végül a különböző tünetekhez, amit az energiagyógyászok – különböző spirituális technikák segítségével – megpróbálnak kezelni.

Az emberi testben jelen lévő különböző energia rétegek és az arról alkotott tudás abszolút nem új. Ahogy az emberi tudat finomodik, úgy válik egyre inkább befogadóvá, hogy valósága több, mint amit jelenleg tapasztal. Az ember nem csak egy test, hanem leginkább teremtő tudatosság, a szellem annak felismerése felé halad, hogy rendelkezik minden olyan erővel, ami valóságának és állapotának formálásához szükséges. 

Számos ősi több ezer éves tradíció beszél erről a koncepcióról:

– Indiából ered a prána (univerzális energia) fogalma, amit az élet alapvető alkotórészének és forrásának tekintik. A prána, az élet lehelete, minden formáján áthalad és életet ad neki és az indiai filozófia szerves része.

– Kínából ered a chi fogalma, amit életenergiának fordítanak. Az összes anyagot ez az egyetemes energia alkotja és magán átengedi, mely két poláris erőből áll: yin és yang. Ha a yin és yang kiegyensúlyozottak, az élő rendszer fizikai egészséget mutat. Az akupunktúra művészete e két poláris erő kiegyensúlyozására összpontosít. Érdekesség képpen megemlítem, hogy a yin és yang szimbólum i.e. a harmadik században jött létre és két minőséget jelenít meg.

 Yin: éjszaka, béke, lágyság, nőiesség, lélek.
Yang: nap, aktivitás, határozottság, férfiasság, intelligencia.

Testi - lelki egyensúly

Napjainkban egyre inkább elfogadott szemléletmód, hogy nem csak a fizikai síkunk határoz meg, hanem létezik egy szemmel nem látható másik testünk is.

Az energiagyógyászat azon módszereket foglalja össze, melyek a mentális és fizikai egységet, a lelki, a belső harmóniát jelentő jól létet a test energia rendszerének harmonizálásán keresztül valósítja meg.

Az energiagyógyászat a testet egy olyan energia rendszerként írja le, melyben az energia áramlása biztosítja a szervek egészséges működését, ez viszi a vitalitást és teremti meg az egyensúlyt. Ez egyfajta lehetőség bárki számára, hogy saját kezébe vegye a testi-lelki egészségét és egyfajta összhangot teremt újra a természet erőivel, mellyel elvesztettük a kapcsolatot.

Ily módon az energia közvetítés maga az orvosság, amely kihat a fizikai testre és az érzelmi állapotra is. Az energia kezelés lehet preventív jellegű, vagy ha már vannak tünetek, akkor azokra célzottan is adható akár a hagyományos és más alternatív kezelések mellett.

A test energetikai állapota és a fizikai-lelki egészség szorosan összefügg egymással.

Ha pl. sérülés történik a fizikai testben, vagy lelkileg súlyos csapás ér, ennek energetikai lenyomata keletkezik. Ha az energetikai egyensúly megbomlik, előbb-utóbb fizikai tünetekben nyilvánul meg. Ezért az energiagyógyászat ebbe a folyamatba képes beavatkozni és törekszik a harmóniát újra megteremteni az energia testben, aminek közvetett hatása lesz a testben és a mentális állapotban. Ez azt is jelenti,hogy preventív jelleggel már akkor kezelhetők az okok, amikor még komolyabb fizikai tünetekkel nem kell számolni.

Az emberi energiamező az egyetemes energia megnyilvánulása, amely igen bensőséges kapcsolatban áll az emberi élettel. Fénylő testként írható le, mely jellegzetes sugárzást bocsát ki és aurának nevezzük.

Az aura egy személyes erőtér, mely minden létezőt körül vesz, tartalmazza róla az összes lényegi információt. Bármi történt vagy történik velünk, auránk őrzi az eseményeket, belső érzelmi, gondolati folyamatok lenyomatát. Személyes erőterünk akkor is emlékszik, ha mi magunk esetleg már nem is akarnánk. Ami a fizikai szemünkkel látható az ¼ része a valódi lényünkből. A ¾ részünk a nem látható tartományban van, de érzékelhető.

Ezek a rétegek különböző egymásra épülő síkokon helyezkednek el és minden réteg hatással van a következő rétegre. A páratlan rétegek magasan strukturáltak folyadékszerűek, képlékenyek. A páros aura rétegek állandó mozgásúak, színesek, nincs határozott körvonala. A rétegekkel kapcsolatban vannak a csakrák és az ember tudatszintje. A tudatszintünk határozza meg milyen emberek vagyunk itt a földön. Tehát csak úgy tudunk gondolkodni ahogy a tudatszintünk megengedi.

A Csakrák

Minden aura réteghez tartozik egy fő csakra és több mellék csakra. Hogy mik azok a csakrák? A csakrák az emberi fizikai szemmel láthatatlan szellemi részeink szervei. A csakra szanszkrit szó jelentése kerék. Ott keletkeznek, ahol bizonyos szellemi energia áramlatok tartósan keresztezik egymást. Az indiai filozófia ezoterikus hagyományai szerint az emberi testben elhelyezkedő pszichikai energia központi magja. 

 

Az emberi testen 7 csakra, hét fő energiaközpont található. Mindegyik fő csakra egy-egy energetikai központ. Formája tölcsérszerű. A test több pontjával van kapcsolatban, ez az összeköttetés teszi lehetővé az egész test magasabb vibrációját, rezgését, harmonikus működését. Ha bármelyik csakra működése valamilyen okból blokkolva van, vagyis nem működik megfelelően, akkor csak részleges megtisztítás lehetséges. A csakrákon keresztül az úgynevezett finom fizikai testet hangoljuk. A test elülső felén az energia felvétele zajlik, a hátulsó felén az elhasznált energia leadása. Így van kapcsolatban az auratér és a csakrák működése.

 

  • Az aura első rétege az étertest (csillag test)

    Ez főként fizikai működéssel, fizikai fájdalommal, öröm érzetével kapcsolódik. A test automatikus működésével áll összefüggésben. Az aura réteg szerkezete hasonló a fizikai testhez a minősége pedig olyan ahogyan bánunk a fizikai testünkkel, tartalmazza az összes szervet anatómiai egységet. Az étertestünk tartja össze a fizikai testünket, nem engedi, hogy a test szövetek szétessenek. A halál pillanatával a fizikai testtel együtt lebomlik. Az 1-es tudatszintre születő emberek nagyon szeretik a földi dolgokat, csak a két kezével fizikai munkával képes a kenyerét megkeresni. Őszinte ember akár szeret valakit akár nem, azt ki tudja mutatni. Nem létezik számára középút csak az igen vagy a nem. Gondolkodása révén nincs benne ravaszság, körmönfontság. Csakrája a gyökér csakra.

  • Második réteg az érzelmi test

    Az érzésekkel áll kapcsolatban. A szakrális csakrához tartozik. Ez a réteg már finomabb, mint az előző, az ember körvonalait veszi fel. Ezen keresztül nyilvánulnak meg az érzéseink. Benne foglaltatik gyermekkorunk is. Erre a rétegre tesszük le félelmeinket, kétséginket, bizonytalanságunkat (szürke foltok). A halál pillanatában lebomlik, de az információk átmennek a többi rétegbe. Akik erre a tudatszintre születnek, azokat az érzelmeik vezetik, gyenge, nem tudja irányítani az életét, nem tud hűséges lenni, hiszi az ököljogot, az ösztönszerű szenvedélyes dolgokat, könnyen fogadják a negatív energiát, dühkitöréseik vannak és agresszívak. Érzelmeit a szakrális csakra energiái irányítják. A testen 2,5-7,5cm-el terjed túl az érzelmi test a szivárvány minden színét tartalmazza. Minden csakra olyannak látszik, ami közvetíti a szivárvány színeit. Azt a hét színt, ami az életet jelenti számunkra. Csakrája a szakrális (szex) csakra.

  • Harmadik réteg a mentális test

    Gondolatok és mentális folyamatok kapcsolódnak ide. A napfonat csakrához tartozik. Színe a napsárga. Ettől a szinttől a gondolatainkkal tudunk teremteni. A testtől 7,5-20cm távolságra terjed gondolataink struktúrájából áll. A szín a személy rezgésének adott gondolataihoz fűződő érzelmeit mutatja. A hármas tudatszint jellemzője, ezen a szinten az ember egoja már teljesen ki van fejlődve. Erre a tudatszintre született emberek az egos emberek. Minden mondatuk az Én-el kezdődik. Ezen a szinten az ego és a féltudás alapján hisszük, hogy mindenhatóak vagyunk. A földön az a legboldogabb, aki erre a szintre születik, mert itt éli meg a földi dolgokat. A felső erőkben nem hisz könnyen gyarlóvá válik. A hármas tudatszintű embernek a legfontosabb az anyagi jólét, a másiké mindig jobb szemlélet és sosem elégedett. Kiáll önmagáért, érzelmeit képes feldolgozni, működnek az akarat energiák, gondol valamit, véghez viszi, de nem tudja, hogy a teremtő energiát használja. A szabad szemmel nem látható dolgokban nem hisz, csak azt hiszi el, amit kézzel megtud fogni.

  • Negyedik réteg: az asztrális szint

    Az első három réteg a fizikai világhoz tartozik, míg az ötödik, hatodik, hetedik réteg a spirituális világhoz. Közöttük helyezkedik el a negyedik auraréteg, az emberi lény lélekteste (halhatatlan) amely a szívcsakrához kötődik és olyan, mint egy átalakító rendszer. A lélektest a fizikai testen kívül van, de vannak a fizikai testben pontok, amihez kapcsolódik. A lélektest egy önálló részünk saját akarata van, hall, lát és gondolkodik. A két világ közötti áramló energiát átformálja, fentről jövő energiákat fizikai energiákká, az aura alsó három rétegéből érkező energiákat pedig spirituális energiává alakítja. A szeretet rózsaszín fénye, ami a legjellemzőbb rezgés. Az asztráltest kb. 15-30cm-el terjed túl a testen. Az emberek között sok kapcsolat zajlik ezen a szinten. A lelki és fizikai kapcsolatok miatt láthatatlan energia pályák vannak benne. A szerelmeseket egy ezüst szál köti össze a szívcsakrájukon keresztül. Szívből-szívbe rózsaszín és arany fényt árasztva. Amikor a kapcsolat befejeződik eltépődnek ezek a szálak és erős fájdalmat okoznak, majd a fájdalom elmúlásakor az alsóbb energia terekbe húzódnak vissza és örökre beíródnak. Az emberek között asztrál síkon nagy energia átadások vannak, van, ami kellemes és van, ami kellemetlen. Ezen a tudatszinten már vannak olyan emberek, hogy tudnak úgy kommunikálni, hogy a szájukat nem használják. Ez a rétegünk már halhatatlan a fizikai halál után tovább él. Ide tartozik a 4. tudatszint. Ezen a tudatszinten a földi dolgok már nem fontosak. Az együttérzés mások segítése, a szeretet fontos a számára. Ezek az emberek jólelkűek, jóindulatúak, könnyen kihasználják őket. Engedékeny és megalkuvó. Ha rájön, hogy kihasználták nem haragszik, ad még egy esélyt. Csakrája a szív csakra.

  • Ötödik réteg az étertest

    Torok csakrához tartozik, színe a kobaltkék. Ez az étertest formálja meg azt a rácsszerkezetet amire a fizikai test ráépül. Ezen a szinten vagy felette az ember már a szavaival teremt, aki erre a szintre születik a csodák birodalmát teremti meg. Az ego, Én már eltörpült. Az ötös tudatszinten lévő ember már maga a csoda. Felépíti magát a semmiből, de tönkre is teheti. Nagy teremtő erő rejlik benne, az anyagi javakhoz nem ragaszkodik. Nem hibáztat másokat, akik ezen a szinten vannak mások tanítói. Tartalmazza a fizikai síkon megtalálható összes forma vázlatát, mintáját. 30-45-cm-el terjed túl a testen. Ez a réteg az isteni akarathoz szorosabban kapcsolódó magasabb rendű akarattal van összefüggésben. A hang, ami meghatározó itt. Ez azt jelenti, hogy ide tartozik a kimondott szó, ami elindítja adott esetben a teremtést, a cselekedeteinkért való felelősségvállalást és tetteinkre az odafigyelést.

  • A mennyei test a hatodik szint (szellemtest)

    A mennyei szeretet, ami túl terjed az emberi szereteten, minden életet átölel. Egy feltétel nélküli gondoskodás. Szellemtest a harmadikszem csakrához tartozik. Pasztell színű benne ragyogó fénysugarakkal. Az egész univerzummal való kapcsolatunkat megismerhetjük itt. A szeretet fényét érzékeljük minden létezőben, azt érezhetjük, hogy fényből vagyunk és a fény is belőlünk van. Egyfajta egység érzés. Kb.40-70cm a testtől. A szellemi réteg érzelmi szintje ez. Ezen a rétegen keresztül érzi az ember a harmóniát a szeretetet. Megéljük a test és a tudat egységét, meditációban a mennyei jót. Amennyiben a szív és a 6 csakra nyitott megtudja élni a feltételnélküli szeretetet. Mindenki annyit tud befogadni amennyit adni képes. Aki erre a tudatszintre születik az a látás bármelyik formáját birtokolja, földi dolgokra nem törekszik, csak adni akar másoknak. Ilyen volt Teréz anya.

  • A hetedik réteg a keterikus szint vagy okozati test

    Isteni szint, Jézusi tudatszint, színe arany. A teremtő helyzetek szintje. Ez a test magasan szervezett arany és ezüst szálakból áll, amelyek az egész aurát átfogják. Ebben benne van a fizikai test arányos struktúrája, valamennyi aura réteg és csakra. Ehhez a réteghez tartozik a korona csakra. Erre a tudatszintre született ember mindent tud, a tanulási folyamat nem földi mércével van mérve, hanem mások segítésére jönnek. Nem kapja ezt a feladatot, hanem vállalja, ilyen volt Jézus. Ez a rész integrálja a spirituális és a fizikai felépítésünket. Kb.76-108cm. Külső formáját tekintve tojás alakú auratest, amely tartalmazza az ember jelen inkarnációjának valamennyi auratestét is. Külső burka olyan, mint egy tojáshéj, van, ahol 1,5cm széles. Ez a réteg nagyon erős és rugalmas, ellenáll mindenféle behatolásnak, védi az egész rendszert. Ez a rész tartalmazza a gerinc mentén felfelé haladó és az egész testet tápláló fő erőáramot, mely az egyes csakrák gyökerén keresztül szállítja az energiát és összekapcsolja az egyes csakrákon át felvett energiát. Itt található az elmúlt életek síkjai, valamint tartalmazza az élettervet is.

Biztosan volt már olyan élményed, hogy érzékelted valaki körül az aurát.

Gyakran előfordul, hogy olyan mintha egy ködöt látnánk ilyenkor. Egy kicsit magasabb rezgésben meditatív állapotban azonban sokkal több mindent is észrevehetünk. Mindenkit szeretnék biztatni, hogy hangolódjon rá akár a saját, akár más aurájára.